Karácsonyi fagyöngy

Szinte az összes amerikai filmben karácsonykor fagyöngyöt akasztanak az ajtó fölé. És persze ki ne emlélezne arra, amikor a főhős, a fagyöngy alatt megcsókolja álmai asszonyát. Az angolszász hagyomány szerint, akik fagyöngy alatt csókot váltanak, azoknak a szerelme örökké tart. De honnan is ered ez a szokás?

018_1.jpg

A skandináv legenda szerint egyszer régen, még az idők kezdetén Odinnak, minden istenek atyjának és Friggnek a házasság istennőjének született egy gyermeke Balder, aki a tisztaság és a fény istene lett. Idővel gyönyörű fiatalemberré, délceg és daliás ifjúvá vált. Egyszer figyelmeztetést kapott, hogy az életére törnek.  

Édesanyja Frigg minden élettelentől és élőtől kicsikarta a védelem ígéretét: nem bánthatja Baldert.  

Ám a nagy védelmi hadjáratban elfeledkezett egyetlen növényről: a jelentéktelen fagyöngyről. Loki, az ártó isten kihasználta mulasztását, és a növényt maga mellé állította. 

Egyszer bált rendeztek az isteneknek, ahol is a fő attrakció, a sebezhetetlennek hitt Balderra való  lövöldözés volt.

Egyszer csak a vak isten, Hod került sorra fagyöngyből készült nyilával( melyet nem meglepő módon Lokitól kapott ajándékba). A fegyver célba talált: befúródott Balder testébe, aki holtan rogyott össze a végzetes találattól.

A hőn szeretett Balder halála minden istent megrázott. Édesanyját, Frigget felhatalmazták, hogy büntesse meg kedve szerint a fagyöngyöt. A házasság istennője fájdalmában zokogni kezdett. Könnyei apró fehér bogyókká változtak a fagyöngyre hullva.

Szomorú arcát valaki vigasztalólag megcsókolta hirtelen. Erre a megbocsátás tanújelét adva így szólt: „Senkinek nem okozhat a fagyöngy többé szenvedést! Mindenki, aki alá áll, lehetőséget kap, hogy egy csókkal tegyen tanúbizonyságot megbocsájtásáról és a szeretetéről.”

016_2.jpg

feaa9fd152e13ebef9349cbf5f84f7c6.jpg

 

015.jpg