Pörgő-forgó papírbalerinák

Van úgy, hogy éppen nem havazik, pedig milyen szívesen gyönyörködnénk a szállingózó hópelyhek látványában. Az ügyes kezüeknek aprólékos, precizitást igénylő, papírból kivágott balerinák tánca idézheti fel a hóesést a meleg szobában.

021.JPG

Hópehely minták után kutatva találtuk ezeket a légies balerinákat, akiket a Barbie és a rózsaszín balettcipő című mese után egytől egyig Gisellnek (Zsizell) neveztünk el. (Az 1841-ben bemutatott Giselle talán az egyetlen romantikus balett, amelyet a világ minden jelentős balettszínpadán még ma is játszanak. A balett témája egy német mondából származik: a villik esküvőjük előtt meghalt menyasszonyok, akik nem tudnak megnyugodni, amíg nem táncolják el az el nem táncolt táncaikat. Éjfélkor kikelnek sírjukból és kísértetként lebegnek a holdsütötte völgyekben, útkereszteződéseknél várnak a fiatalemberekre, és jaj annak, akit sikerül táncba csalniuk, azt irgalmatlanul halálra táncoltatják!)

Megláttuk, megszerettük, elkészítettük. Itt találtuk.

 

027_2.JPG

016.JPG