Keresztszemes - Holland csók

2009. októberében két napra ellátogattunk a tulipánok és facipők esős hazájába, Hollandiába. Amszterdam előszeretettel látogatott úti cél, ahol lépten nyomon a hollandok egyik jelképébe az egymásnak puszit adó párba botlunk.

Delft település Rotterdam és Hága között terül el. Híres terméke a delfti kék porcelán. Valószinüleg ez ihlette a következő képet is.

001_2.JPG

Delft jellegzetes holland kisváros, Hága és Rotterdam között, csatornákkal, kis hidakkal, vízitaxikkal, és történelmi épületekkel. Egyik nevezetessége a delfti porcelángyár.
A XVI-XVII. században a holland úri családok ezüst és arany evőeszközeik mellé a messzi Kínából hozatták a festett porcelántárgyakat, melyeknek az ára a nagy szállítási költségek miatt elég borsos volt. Az 1600-as években megszűnt az importálás, és mivel Delftben megszűnt a sörgyártás is, az üresen maradt gyárépületből kerámiaüzemet létesítettek, és hamarosan nem kevesebb, mint 32 kis kézművesműhely gyártotta az agyagedényeket.
1653-ban Delft egyik kolostorában megkezdődött a finom porcelán gyártása is. A termelés, ma is a hagyományos korongozással, kézi festéssel történik.
A delfti fajansz gyártásának négy korszaka van.
1.    Az első volt a Delft Blue, azaz a delfti kék, fehér alapon kék minták, főként a kínai motívumokat használták szívesen.
2.    A másik, szintén régi stílus a Polychrome, színei a sárga, zöld, barna, mediterrán összhatású.
3.    A Pynacker-stílus színei a vörös-kék-arany, ezek a tárgyak japán behatásra készültek.
4.    A legújabb, modern stílust az Unique termékcsalád képviseli, ezek egyedi darabok fiatal művészek elképzelései alapján.
A gyár bemutatóterme egyben múzeum is, ahol vázák, tálak, gyertyatartók, kávéskészletek láthatók, míg körben a falakon porcelán mozaikképek, az állványokon szobrok gyönyörködtetik a látogatókat.

Anyagigény: 28x28 cm (1cm-en 11 szálas) fehér hímzővászon és Madeira Mouliné hímzőfonalak 3 színben (1003, 1005, 1006)

Az anyagot szegjük körbe és a közepére készítsük a mintát, a vászmon kétszálanként öltve. A keresztöltéseket 2, a tűzőöltéseket 1 szállal hímezzük.

hint-of-christmas-free-blog-background-layout-template-bright-banner.png

holland_csok_01.jpg

hint-of-christmas-free-blog-background-layout-template-bright-banner.png

holland_csok_02.jpg

 099.JPG

 005_3.JPG