tündértanya.blog.hu

2020.máj.25.
Írta: Szigetvári~Takács Magdolna komment

A Föld Napja

 Egy nap a holnapért, a klímáért!

Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet a 30. magyar és az 50. világméretű Föld Napja, melynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is.

fold_napja-kanyargo_1.jpg

A bemutató alsó tagozatos gyerekeknek készült.Tartalmaz egy összefoglalást  A Föld Napjának történetéről, néhány érdekes feladatot, amelyek mind kapcsolódnak ehhez a naphoz, és a végén a jól végzett munka után a gyerekek még egy mesét is megnézhetnek. Az egész anyag letölthető innen.

vvv.jpg

 

1111.jpg

Karácsonyi fatörzs torta

056.jpg

Az édesség története egészen a 13. századig nyúlik vissza, amikoris szinte egész Európában az a szokás járta, hogy Karácsony este a családok közösen égettek el egy fatörzset. Mivel a fadarabnak szokás szerint újév napjáig, vagy akár Vízkeresztig is égnie kellet, jó nagydarab rönk szükségeltetett. A felbecsülhetetlen kincset rendszerint szalagokkal és ágakkal díszítették, majd nagy csinnadratta közepette helyezték el és gyújtották meg a kandallóban.

Tovább
Címkék: blog, recept

Anyák napjára

Május első vasárnapja Anyák napja. Ezen a napon gyerekek és felnőttek virágcsokorral ajándékozzák meg az anyukákat, ezzel kifejezve azt a tengernyi jóságot, önzetlen szeretetet, türelmes gondoskodást, amit szavakkal alig lehet kifejezni. Noha egy ilyen nap van az évben, de ne feledjük, az év minden napja is kevés hálánk kifejezésére.

089.jpg

Tovább

Alice Csodaországban

Alice épp olyan volt, mint a többi kislány - nagy képzelőerővel megáldott, kíváncsi és kalandra éhes. Illetve csak addig volt átlagos, amíg egy szép napon olyan helyre nem került, ami egyáltalán nem hasonlított a szokványos helyekhez. A kis Alice belezuhant egy üregbe, és a gonosz szíkirálynő uralma alatt álló varázslatos világba csöppent. Ebben a világban bármi megtörténhet. Vajon valódiak azok a  lények, akikkel Alice itt találkozik?  És ha igen, hogyan fog Alice valaha is hazatalálni?

Lewis Carrol lebilincselő alkotását, az Alice Csodaországban című mesét már több, mint egy évszázada ismeri és szereti a közönség.

Alice csodálatos utazására, úgy, ahogyan azt a Kelenvölgyi Általános Iskola tanulói előadták biztosan mindenki nagyon sokáig emlékezni fog.

078.jpg

 

Tovább
Címkék: blog, iskola

Márton napi liba

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

035_5.JPG

Tovább

Keresztszemes - Haunted house (Kísértetház)

Van az úgy néha, hogy az egész család egyszerre beteg. Ilyenkor pár nap elteltével valóban kísértetházban érzi magát az ember. Nálunk most ez van, de nem ennek a pár napnak az emlékére készült ez a kicsi keresztszemes. Az ősz kellemes meleg színei köszönnek vissza a képen, úgyhogy nem lepődtem meg, amikor a kertből behozott virágzó krizantémok pompás színeit fedeztem fel rajta.

029.JPG

Tovább

Pünkösdi rózsa papírból

Népi hiedelem szerint azok, akik este a fürdővizükbe pünkösdi rózsa virágszirmait hintették, reggelre megszépültek. A legények pedig a lányos házak ablakára tették szirmait, ezzel köszöntve őket és a tavaszt. A régi népdal szerint, amikor a peónia virágot bont, az illata 1000 mérföldre is elszáll, és magához vonzza a pillangókat (azaz a fiatal férfiakat).

006_7.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása