Fekete erdő muffin

A muffinkészítés egyszerűsége, és a fekete erdő torta csodálatos ízvilága keveredik ebben a süteményben, amit szilveszterre sütöttem meg. Nem kellett vele sokat pepecselni, hamar elkészült  mindenki legnagyobb örömére. Ráadásul a meggy-csoki-tejszín hármasa igazán ellenállhatatlanná teszi.

032.JPG

Németország leghíresebb és legkedveltebb tortáját az 1930-as évektől jegyzik, legalábbis akkor említik először írásban, mert ekkor már Ausztriában és Svájcban is ismert volt. Egy Josef Keller nevű cukrász szerint a meggy, csokoládé, tejszínhab összeállítást ő alkalmazta először 1915-ben, későbbi kutatások szerint azonban egy tübingeni kávézó cukrásza találta fel a tortát 1930-ban. A torta őse egy pohárdesszert lehetett, amely fekete meggyből és kirschwasserrel (40% körüli alkoholtartalmú, cseresznyéből készült szeszes ital, pálinkának a pálinkatörvény miatt nem nevezhető) ízesített tejszínhabból állt. Az első írásos recept diós piskótából készült lapokból épült fel, amelyek közé tejszínes, mandulás, meggyes krém került, a tetejére pedig csokoládét reszeltek.

Még az is előfordulhat, hogy a tortának nincs sok köze a Fekete-erdőhöz, de azért létezik három elmélet a név magyarázatára. Az első szerint a torta tetejét díszítő csokoládéforgácsok emlékeztettek a Fekete-erdőre. A második szerint a torta a fontos szerepet játszó kirschwasserről kapta a nevét, amely a Fekete-erdőben termő cseresznyefajtából készül, ez a meggy sötét színű rokona, ezért a továbbiakban meggyként emlegetjük majd. A harmadik elmélet szerint pedig az erdőben jellemző női népviselet miatt nevezik így, amely a torta színeivel megegyező: a blúz fehér, mint a tejszínhab, a ruha fekete, mint a csokoládé, a kalapdísz pedig piros.

Elkészítés:

20 dkg kristálycukrot 2 tojással és 1 cs.vaníliás cukorral elkeverünk.

5 dkg olvasztott margarint, 20dkg lisztet és 1 csomag sütőport adunk hozzá.

A végén belekeverünk 5dkg kakaóport és 2 dl tejet.

Tört étcsokit és meggyet teszünk hozzá.

20 perc alatt kisütjük muffin sütőben.

Ha kihűlt, félbevágjuk, tejszínhabbal, olvasztott étcsokival és meggyel díszítjük.

057.JPG

 

058.JPG

 

Címkék: blog, recept