Haruni - csodaszép kötött vállkendő

Az Asthon kendőt olyan jó volt kötni, hogy nekiláttam egy újabb kendő elkészítésének. A Harunit is a Ravelry-n találtam, de ennek már csak angol nyelvű leírása van.

013_4.jpg

A kendő egy háromszög alakú, felülről kötött kendő. A mintája az Asthonéhoz hasonlóan rügyszerű mintákkal kezdődik, a különbség csak annyi, hogy ennél, a rügyekből a kendő aljára virágok lesznek.

013_3.jpg

010_2.jpg

Aki kicsit bizonytalan a kendőkötésben, a mielőtt nekivág olvassa el az Asthon kendő magyar nyelvű útmutatóját. Kendőkötéshez ad segítséget a Barka fonal honlapján lévő kötősuli, ahol egy, a Harunihoz hasonló kendő elkészítését mutatják be. (ez a lecke 2 részből áll)

Kis segítség

A kendőt a nyak hátsó, középső részénél kezdjük és az alsó széléig  kötjük.

Minden oldalán három szemből  álló lustakötésű szegély van.

A leírásban csak a munka színe szerepel, a munka visszáján végig fordított szemekkel kötünk, kivéve a lustakötésű szegélyt, ahol mindkét oldalon sima szemeket kötünk.

A kendő két háromszögből áll, amit egy középső szem választ ketté.

MINDEN LESZÁMOLHATÓ RAJZ CSAK A KENDŐ EGYIK FELÉT TARTALMAZZA. KÉTSZER KELL MEGKÖTNI EGYMÁS UTÁN, HOGY A SOR TELJES LEGYEN. A két rész közé kerül az egy sima szemből álló középső szem.

Az egyszerűség kedvéért a lustakötésű szegély és a középső szem nem szerepel a rajzokon.

Tehát:

-páratlan soroknál:  3 sima szem, ami nem szerepel a rajzokon, majd következik a minta a leszámolható rajz szerint, majd a középső szem, ami nem szerepel a rajzokon, majd ismét a minta a leszámolható rajz szerint, majd a három sima szem a lustakötésű szegélyhez, ami szintén nem szerepel a rajzokon.

-páros soroknál:  lustakötésű szegély három  sima szemjén kívül minden szem fordított.

A középső szemet érdemes kötésjelölővel megjelölni, hogy ne feledkezzünk meg róla, és így könnyebben nyomon tudjuk követni hogy hol ismétlődik a minta.

k= sima szem

no stitch= nincs szem, a szürkével jelölt területeket nem vesszük figyelembe

sl= szélszem

yo= ráhajtás

ssk=egy szemet leemelünk, egyet simán lekötünk és áthúzzuk a leemelt szemen

k2tog= 2 szemet simán összekötünk

sl2k1psso= 2 szemet leemelünk, 1 szemet simán lekötünk és áthúzzuk a két leemelt szemen

Kezdés:

Felszedünk 6 szemet.

sor: végig sima (6szem)
1s, 1seh, 1s, 1seh, 1s, 1seh (9 szem)

seh= kötünk egy sima szemet az első szálból, de nem engedjük le a szemet, majd kötünk egy sima szemet a hátsó szálból majd leengedjük a szemet.
sor: végig sima (9 szem)

 Most 9 szem van a tűn, az első leszámolható rajzzal kezdjük. (Chart A)

 
1. sor:  1Sz, 2s, 1rh, 1s, 1rh, 1k, 1rh, 1s, 1rh, 3s
2. sor:  3s, végig fordított, míg három szem marad a tűn, végül 3s
3. sor: 1Sz, 2s,* 1rh, 1s, 1rh, 1s, 1rh, 1s, 1rh,* 1k, a csillagok közti rész ismételve, 3s
4. sor: ua. mint a 2. sor
5. sor: 1Sz, 2s,* 1rh, 2szemet sim. egybek. , 1s, 1rh, 1s, 1rh, 1s, 1szemet leemelünk 1sz-t sim. lekötünk, majd a leemelt szemen áthúzzuk, 1 rh, *1k, a csillagok közötti rész ismételve, 3s
6. sor: ua. mint a 2. sor
7. sor: 1sz, 2s,* 1rh, 2szemet sim egybek. , 2s, 1rh, 1s, 1rh, 2s, 1sz-t leemelünk 1sz-t sim. lek., majd a leemelt szemen áthúzzuk, 1rh,* 1k, a csillagok közötti részt ism., 3 s
A leszámolható rajzzal haladunk tovább.

A 32. sorig mindent úgy kötünk, ahogyan a rajzon van, majd a 33-ik sortól elkezdjük ismételni a mintát azért, hogy teljes legyen a sor.

Tehát: a 33 sor ugyanolyan, mint a 25-ik sor, csak a bekeretezett részt ismételjük 4X, majd folytatjuk a sort úgy , ahogyan a minta mutatja.  Természetesen itt is megmarad a középső szem és a 3 lustakötéses szegély

35. sor: ua., mint a 26-ik, csak a bekeretezett részt ism. 4X

37. sor: ua., mint a 27-ik , csak a bekeretezett részt ism. 4X

39. sor: ua., mint a 28-ik, csak a bekeretezett rész ism.  4X

4 soronként a minta ismétlése mindig 1-gyel nő.

Összesen 95 sort kötünk a rügymintával. Ezután következik a második leszámolható rajz.

A második leszámolható rajzhoz az angol nyelvű magyarázat a leírás 11, 12, 13-ik oldalán van.

Itt minden lekötendő szem pontosan le van írva. A rövidítéseket magyarra fordítva könnyen elkészíthető.

k= sima szem

no stitch= nincs szem, a szürkével jelölt területeket nem vesszük figyelembe

sl= szélszem

yo= ráhajtás

ssk=egy szemet leemelünk, egyet simán lekötünk és áthúzzuk a leemelt szemen

k2tog= 2 szemet simán összekötünk

sl2k1psso= 2 szemet leemelünk, 1 szemet simán lekötünk és áthúzzuk a két leemelt szemen.

 001_1.jpg

 012_6.jpg

Címkék: blog, kötés, horgolás