Az asszonyünnepek közül hazánkban a legjelentősebb a december 13-i Luca-nap. Ekkor tilos volt a nőknek dolgozniuk. Sok történet szólt arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik megszegték a tilalmat. A fonó asszonyhoz hajította az orsót, kóccá változtatta fonalat, bevarrta a  tyúkok tojókáját, kővé változtatta a mosó nőt.

Ehhez a naphoz különböző köszöntő szokások is fűződtek. A Dunántúl nyugati részén december 13-a reggelén lucázni jártak a fiúk. Kisebb csapatokba verődve meglátogatták a ismerős házakat. Szalmát vittek magukkal, s erre térdepelve adták elő jókívánságaikat, bőségvarázsló mondókájukat.

A gazdasszony megajándékozta a lucázókat, ők pedig neki adták a szalmát. Ezt másnap a tyúkok alá szórta, és közben az mondogatt:

Dél-Dunántúlon ugyanezt a szokást kotyolásnak nevezték. A fiúk szalma helyett fatuskóra ülve énekeltek vagy verseltek. A köszöntőjük kezdősora"Kity-koty, kity-koty" volt.

A néphit szerint ez az éjszaka volt a boszorkányjárás ideje. Az emberek különböző módon védekeztek a gonoszok ellen: fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, hamut szórtak a kapu elé, elzárták a seprűket.

Ezen a napon kezdték faragni a lucaszéket, amelyet karácsony estéjére kellett befejezni. Ekkor elvitték a templomba az éjféli misére. Ha ráállt a készítője, megláthatta a falu boszorkányát, aki ilyenkor szarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt hordott. A református teleüléseken a lucaszéket a keresztútra állították. Szentelt krétával kört rajzoltak köré. Onnan láthatták a gyülekező boszorkányokat.

Szokás volt ezen a napon búzát ültetni. A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, a gyertya fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

 Luca napi ötletek